I. év - December 24., szerda

Éjjel háromnegyed 12

Társalgó

Kellemes meglepetés: M. La Flotte kora este bekopogott hozzám egy pirinyó ajándékos zacsival és egy üveg francia borral.

- Úgy tudom, az ön hazájában is ünneplik a szentestét - mosolygott rám barátságosan. Félszegen visszamosolyogtam, bólintottam, és betessékeltem. - Nos, akkor joyeux noel, mademoisselle!

Átnyújtotta a tasakot.

- Merci, monsieur - elevenítettem fel kevéske franciatudásomat. - De én nem készültem semmivel.

- Ugyan már! - legyintett. Vagy nagyon jól játszotta, vagy tényleg nem zavarta, hogy nem tudom viszonozni az ajándékát.

Picike cserepes virágot kaptam, épp bimbózik. Honnan lehet ilyenkor bimbós növényt keríteni...?

- Nem is tudtam, hogy itt tölti az ünnepeket - jegyeztem meg, miután leültünk a társalgóban.

Bánat suhant át az arcán, és arra a röpke másodpercre tényleg nagyon öregnek tűnt, öregebbnek, mint amilyennek valaha is láttam. De alig fogtam fel a változást, máris megint a régi volt.

- Kihez menjen haza egy hetvenéves agglegény? - kérdezte úgy, mintha semmi szomorú nem lenne abban, hogy nincs senkije a világon. - Tudja, Mademoisselle, nekem már az Academia az otthonom.

Volt valami zavarbaejtő abban, ahogy eközben rám nézett. Meg mertem volna esküdni, hogy nekem is közöm van ahhoz, hogy ennyire otthon érzi magát.

Zakója zsebéből elővett egy dugóhúzót, és kibontotta a bort. A kipattanó dugó halk pukkanása a régi barátokkal töltött meghitt estéket juttatta eszembe.

Bementem a szobába poharakért és az otthonról kapott mézeskalácsért.

- Csak ezek vannak - emeltem fel kuncogva egy vigyorjeles, narancssárga műanyagpoharat és egy békás bögrét.

M. La Flotte velem nevetett.

Lepakoltam az asztalra, és levettem a sütisdoboz tetejét.

- Ezt a fajtát az édesanyám sütötte - mutattam a csillagokra - a szíveket meg a nővérem.

Elismerően biccentett, ahogy megcsapta az orrát a mézesillat.

- Hallottam tegnap játszani - mondta egy csillag sarkát rágcsálva. - Egészen jó volt, de nagyon hamar abbahagyta.

- Megjelent valaki, akivel nem akartam találkozni.

- Hm.

Ettük a sütit, ittuk a bort, és egyre jobb kedvünk kerekedett. Nem beszélgettem-nevettem még ekkorát senkivel az Academián, Anitát kivéve. Egyszerűen odavagyok ezért a vén franciáért, és örülök, hogy ő is kedvel engem. Csak akkor lehetett volna vidámabb a szentestém, ha otthon lehettem volna.