Társalgó
Ma mégis lesz itt egy kis élet. Ma este tartják az újévi bált a Theatrum Musae-ben, ami a "jó társaságba" tartozók számára gyakorlatilag kötelező program. Számomra pedig gyakorlatilag tilos.
Reggel 9 óra 40 perc
Társalgó
Most rúgtam ki Philippe-et. Volt pofája idejönni, és megkérdezni, elmennék-e vele bálozni.
Megyek, lesétálom az ideget.
Délután 1 óra
Szoba
Levegőt...!
A városból hazaérve három szalaggal átkötött dobozt találtam az ajtó előtt. Egy nagyon, rajta egy közepeset, azon meg egy egész kicsit. Először azt hittem, az amcsiknak hozták, aztán megláttam a közepes tetején a fehér rózsát. De még akkor se nagyon mertem hinni a sejtésemnek.
Ahogy felemeltem a halmot, a tetejéről lecsúszott egy boríték. A Fantom ezúttal levelet is hagyott. Lepakoltam, és leültem a padlóra olvasni.
Tudom, rettenetesen elkéstem ezzel a meghívással, de reménykedem, hogy ennek ellenére velem tartasz a Theatrum újévi báljára. Ahogy azt is, hogy a ruha elnyeri tetszésedet.
Ennyi. Plusz a meghívóm.
Ha már úgyis ültem, hozzáfogtam kicsomagolni.
A legkisebb dobozban találtam az aprócska kiegészítőket: pici, ezüst hajcsatokat és egy pár egyszerű, de gyönyörű fülbevalót. A fülbevalók csupán egyetlen vékony ezüstszálból állnak, a legvégükön egy-egy csepp alakú kővel, épp olyan színűvel, mint a szaag, amire a rózsamedált fűzték.
A közepes dobozban egy pár hímzett, alacsony sarkú, mégis nőies selyemcipő feküdt. Soha életemben nem láttam még ennyire puha lábbelit.
És végül a legalsó, legnagyobb doboz - és benne a ruha. Pántnélküli hófehér csoda minden különösebb sallang nélkül. Csak egy-két helyen van kicsit összehúzva vagy rafináltabban varrva, hogy jobban kiemelje az alakomat; egyébként csupén a bal mellem fölött induló és a szoknya szegélyéig lefutó vékony, hímzett rózsafüzér díszíti, a szalaghoz és a fülbevalóhoz tökéletesen illő színben. Alig látszik, mégis ettől lesz az egész olyan tökéletes.
El kell mennem ebbe a bálba, már csak azért is, hogy viselhessem... és persze azért, hogy esélyt adjak a Fantomomnak.
Este fél 7
Szoba
Lassan indulnom kell, hogy ne késsem le a vacsorát. Igazán kitettem magamért, hogy szép legyek, még a hajam és a sminkem is egész tűrhető lett. Hamupipőkének érzem magam.
1 megjegyzés:
Kezd ez nagyon izgalmassá válni :) Hamupipikénk életébe becsönget egy idegen... :) Fantom bácsi végre megmutatja magát :)
Megjegyzés küldése