I. év - November 13., csütörtök

Délután háromnegyed 1
Művtöri előadás
Philippe megint iszonyú közel van. Nem tudom, képes leszek-e végigülni a másfél órát. Nem akarok megint jelenetet. Csak szeretnék szépen meghúzódni a tömegben.

Délután 1
Művtöri előadás
Philippe az előbb elém dobott egy szál fehér rózsát. Szerettem volna felpattanni, és szétverni a fején az ezeroldalas művtörikönyvet. De természetesen nem tettem. Csak elvörösödtem. Ökölbe szorult a kezem, és eltört benne az olcsó műanyag toll. Rám jött a bőghetnék, de nem engedtem neki, ennek örömére elkezdtem remegni.
Most ez az egész nyavalya rajtam van. Anita nyugtatni próbál. Én azon erőlködöm, hogy ne ájuljak el.
Gúnyolódik, vagy a többi rózsa is tőle van? Miért vigyorog olyan önelégülten? Miért nem száll le rólam? Mit akar még tőlem?
Nem ájulok el. Nem kapok hisztériás rohamot. Nem rohanok ki. Nem fogok hányni. És semmi más módon nem zavarom meg Ficci hihetetlenül érdekfeszítő előadását. Csak szép csendesen nyelem a dühömet meg a könnyeimet.
Haza akarok menni. Meg akarok halni. Ebben a pillanatban levegővé akarok foszlani. Vagy legalább bőgni egy kiadósat.
Csak gúnyolódott, ugye? Csak fel akart húzni. Nem ő a Fantom.
De mi van, ha mégis...?