A főépület (az itteni szleng szerint Campus) aulája
Nem fogom szeretni a drámatörténetet. És különösen Frau Sattelt, aki tanítja.
Ötven körüli duzzogó vénlány, borzalmasan édes pacsuliszagot áraszt, és recsegő német akcentussal beszéli a neolatint (itt mindent a közös nyelven tanítanak). Mindennek tetejébe azonnal kipécézett magának, mintha ő is csatlakozott volna az engem ok nélkül utáló nőnemű személyek egyre népesebb klubjához. Cikizte a kedvenc piros pólómat (pedig az ő rózsaszín csodája se volt kutya), plusz a cipőmre nézve közölte, hogy magára valamit adó színésznő legfeljebb a Hair előadására vesz fel ilyet.
Vissza kellett volna szólnom valamit, de semmi nem jutott eszembe. Túlságosan friss még az élmény, hogy itt senki sem szeret (micsoda ócska, közhelyes kifejezés). Ha majd megszoktam, biztos visszatérnek a csípős válaszim is, akárhova bújtak is el.
Az ebéd viszont finom volt, finomabb, mint amit egy iskolai kajáldától elvárnék. Mivel teljes ösztöndíjjal vette fel, vagyis a sulin belül semmiért nem kell fizetnem, ezentúl valószínűleg oda megyek minden étkezésre, a kevéske kis zsebpénzemet meg elteszem másra.
5 megjegyzés:
Frau Sattelt sosem szerettük, és sosem fogjuk megszeretni :D Ennyi. No komment :)
Eddig imádom xD
xD Várd ki a második évet - akkor jösz te mint gólya ;)
te mindig csak engem hagysz ki mindenből?.......... csak azért sem leszek féltékeny
Dehogy hagylak, csak te majd jobban meglepődsz ;)
Oh, ez viccesen alakul :P
Megjegyzés küldése