I. év - Szeptember 16., kedd

Este fél 10
Szoba

Úgy tűnik, mégis megyek a bálra...!
Az előbb átjött egy Philippe nevű francia srác megkérdezni, van-e már párunk, és amikor kiderült, hogy hármunk közül már csak nekem nincs, megkérdezte, elmennék-e vele. Mondtam, hogy nincs se ruhám, se pénzem, hogy vegyek egyet, mire felajánlotta, hogy szerez nekem egyet. Nem újat persze, de van egy ismerőse a színháznál, aki biztos szívesen kölcsönad egyet, ha ő kéri. Állítólag még az alakunk is hasonló.
Végül igent mondtam, azzal a feltétellel, hogy tényleg kér nekem egy ruhát. Nagyon szeretnék elmenni, az embernek csak egyszer van egyetemi gólyabálja (tisztelet a kivételnek). Plusz muszáj belekapaszkodnom mindenkibe, aki szóba áll velem. Nem akarom egyedül tölteni az academiai éveimet, és ha mindig ilyen kis alkalmi "kapcsolatokat" alakíthatok ki, akkor ezekből próbálom meg kihozni a legtöbbet.
Ami még így is baromi kevés, és még így is rohadt magányos leszek, hacsak nem sikerül pár kapcsolatot hosszabbra nyújtani.
Nem akarok egyedül maradni. Attól, hogy magányosan kell meghalnom, jobban félek mint attól, hogy egyszer meg kell halni.
Azt viszont nem hiszem, hogy épp Philippe marad majd meg mellettem. Helyes srác, meg minden, de valami furát érzek körülötte még azon túl is, hogy ő se néz rám másképp, mint a többi fiú.
No mindegy. Majd kiderül.